Valahol Erdély szívében, a Küklödi-havasok lábánál fekvő apró faluban élt egy fiú, akit Tibornak hívtak. Tibor egyszerű családból származott, édesapja favágó volt, édesanyja a falu legszebb varrottasait készítette. Tibor kisgyermekkorától kezdve szerette a fát: az illatát, a tapintását, a belõle áradó meleg nyugalmat.

Amikor még csak hatéves volt, egy hideg téli napon, amikor odakint már hó borított mindent, édesapja hazahozott neki egy kis darab jegenyefát. „Faragj belőle valamit, amit szeretsz” — mondta neki biztató mosollyal. Tibor aznap este elővette a nagyapjától örökölt kését, és egy kis madárfigurát kezdett faragni.

A kés suhanása alatt a fa lassan alakot öltött. Tibor a legapróbb részletekre is odafigyelt: a madár szárnyainak tollazata finoman hajlott, a csőre hegyesen meredt előre. Amikor befejezte, az ablakon kinézve egy kismadarat látott az ablakpárkányon, amely mintha csak mosolyogva bólintott volna felé.

A napok, hetek, évek múltak, de Tibor szenvedélye nem csillapodott. Hamarosan a falu apraja-nagyja csodálni kezdte a munkáit: a keresztelőkre faragott tulipános köcsögöket, az ajtókeretekbe vésett virágmintákat, a mesebeli lényeket, amelyek mintha csak megelevenedtek volna a kezében.

Egy nap, amikor Tibor már tizenhárom éves lett, egy idegen érkezett a faluba. Széles karimájú kalapját mélyen a szemébe húzta, és kezében egy kopott bőr táskát cipelt. A falu vén lócájára ült, és csendesen figyelte az embereket. Amikor meghallotta, hogy van a faluban egy tehetséges fiú, aki bármilyen fából csodát varázsol, odament Tiborhoz.

„Fiúm, hallottam, hogy arany kezed van. Mutasd meg, mit tudsz!” — mondta az idegen. Tibor egy darab juharfát vett elő, és néhány perc alatt egy kecses, lófejet faragott ki belőle, amelyen minden izom, minden vonás életre kelt. Az idegen elmosolyodott, majd kibökte:

„Gyere velem a városba, a mũhelyembe. Nagy dolgokat tanulhatsz ott.”

De Tibor csak a fejét rázta.

„Köszönöm, uram, de az erdő, a falu, és ez a föld az otthonom. A fák itt beszélnek hozzám.”

Az idegen bólintott, és többé nem faggatta. Tiszteletben tartotta a fiú döntését. Tibor pedig maradt. Az idő haladt tovább, ő pedig fórumok, vásárok, és fesztiválok kedvelt vendége lett.