A kis Márk izgatottan szaladt be a konyhába. Az ablakon keresztül beszűrődő napfény csíkokat rajzolt a kopott fakerámia padlóra, ahol nagymamája, az erdélyi falucska szívének egy apró kincse, Mariska mama, éppen tortát készített.

Mariska mama karjai erősek voltak, bár most már gyengébbek, mint hajdanán. Széles, virágmintás kötényt viselt, aminek zsebéből mindig előkerült valami apróság: egy pár szem dió, néha egy szelet cukorka. A haja ezüstfonatként tekeredett a feje körül, szemüvege alatt pedig mindig ott bujkált az a kedves, bölcs mosoly, amitől Márk otthon érezte magát, bárhol is jártak.

– Gyere csak közelebb, fiacskám! – szólt Mariska mama lágy, de határozott hangján, amiben benne volt az erdélyi hegyek méltósága és az ottani patakok frissessége. – Ma megtanítalak neked egy régi családi titkot.

Márk érdeklődve lépett egy sámlira, hogy jobban lássa a nagy fakanalat, amivel a mama a tésztát keverte.

– Ez a recept még a dédnagymamádtól maradt ránk. Ő mindig azt mondta, hogy a legfinomabb torta nem a cukortól, hanem a szíved melegétől lesz édes.

Márk szeme kikerekedett. Szerette volna tudni, hogyan adhatja hozzá a szívét a tortához. Mariska mama megérezte a kisfiú gondolatait.

– Ha örömmel készíted, és gondolsz arra, akinek szánod, azzal máris a szíved melegét adod hozzá.

A kisfiú elmosolyodott, és a fakanál után nyúlt. A mozdulat még bizonytalan volt, de Mariska mama keze óvatosan az övére simult, és együtt keverték tovább a sűrű, illatos tésztát.

– Tudod, Márk, az erdélyi konyha titka nemcsak a fűszerekben rejlik, hanem a türelemben is. Hagyni kell, hogy az ízek összeérjenek, akár az emberek egy családban.

Ahogy a torta sült a régi sparheltben, az illatok beterítették a konyhát. Márk türelmetlenül toporgott, de nagymamája megint csak mosolygott, és egy régi mesével kötötte le az időt, míg a torta aranybarnára sült.

Amikor elkészült, a tetejére frissen szedett málnát és porcukrot hintettek, hogy olyan legyen, mint egy hófödte hegycsúcs. Márk büszkén nézte a művet, és alig várta, hogy megkóstolja.

– Ez a torta nemcsak finom, hanem tele van szeretettel – mondta Mariska mama, és átölelte az unokáját.

Márk beleharapott a tortába, és úgy érezte, mintha az egész erdélyi nyár ízei robbantak volna szét a szájában. Tudta, hogy ez a nap örökre az emlékezetében marad, mint a nagymamája mosolya és a konyhában töltött varázslatos pillanatok.

Aztán, amikor mindketten elégedetten ültek az asztalnál, Mariska mama csendesen hozzáfűzte:

– A legszebb emlékeket mindig együtt sütjük ki, fiacskám.

Márk csak bólintott, és tudta, hogy ez a nagymama titkos receptje, amit egyszer majd ő is továbbad.